Pesti Hírlap, 1930. április (52. évfolyam, 74-97. szám)

1930-04-08 / 80. szám

1930. április 8., kedd. **ESTI HIRI.AI* SZÍNHÁZ és zene. Benzines echós-szekér. Irta: Fedák Sári, Eger és Gyöngyösről visszatérve, Budapesten „etetett" az echos. Ez abból állott, hogy mosták, pucolták fényesítették, kerekeket szereltek, olajozták és mindenféle ilyen poétikus dolgokat csináltak vele. Ilyenkor irigylem Dérynét. Az ö edhósa gépeskut mellett állott meg, derűs napfényben, akácfa tövében. A tavaszi szagos szellőben lengedező fűszálakra terítették le a subákat, ködmönöket, kendőket és bicskával vágták a szalonnát, meg a füstölt kolbászt. Feltéve, hogy volt. Mert többször nem volt, mint volt. Én az akkori „nemvoltért“ is irigylem őket. Mennyivel több volt az akkori nemveti, mint a mai: nincs. Akkor még indult a vidéki magyar színészet. Akkor még a reménység zászlója lengett az echós szekereken. Ma már a magyar vidéki színészet — megérkezett. Az igaz, hogy nem echóson, de robogó vonaton érkezett meg, de az is igaz, hogy hideg fütetlen szobába, mostoha szülök karjai közé. Én nagyon gyakran megfordulok Magyarország emez apátián, anyátlan , árvái között és ijedten félek a pillanattól, mikor ezek a szegény kis mostoha gyerekek segítség hiányában majd összeroskadnak. Na nézd már, hová kalandoztam! Hiszen én nem erről akartam beszélni, de arról, hogy két napig Pesten voltam és akkor volt március harmadika , és akkor a rádióestém. Ez után az előadás után én kiló számra kaptam a leveleket, mégpedig azért, mert előadásom végén azt mondtam: — Nem tudom, helyesen cselekedtem-e? Ti várjon, mit csináltatok volna? Írjátok meg. Életem egyik legnagyobb élménye ezeket a leveleket olvasni. Hogy egy kis poétikus történet, mely egy melankolikus akkorddal végződik, a milyen mély hatást. Urát, jóságot, szeretetreméltóságot nemes lelket vált ki az emberekből! Ilyenkor úgy elgondolkozom, hogy mégis milyen nagy menazséria lehet ez a világ , hogy a szelíd, kedves embereket, annyira meg tudják vadítani. Szerettem volna — mint azt sokan kérték is tőlem — ezekre a levelekre a rádióban válaszolni, mert akkor teljes egészében fel lehetett volna egypár remek írást olvasni, de belátom, hogy ez lehetetlen, mert hiszen akkor minden rádióban működő hasonló kéréssel fordulhatna az igazgatójághoz, így hát — hogy a levelek mégse maradjanak felelet nélkül — a Színházi Életben válaszolok rájuk. Persze összezsugorítvá, de'hát',.yej szett fejszének a rtyere.'‘ H,V máskép' nem lehet, igy is jó. Azt hiszem, igy is megértjük majd egymást. A vége úgyis az lesz, hogy egy vastag könyvben fogom kiadni az összes leveleimet, mert — ismétlem — ennél szebb olvasmányom nem volt soha. Milyen jó volna mindig ilyen tiszta, hazafiságtól átitatott világban élni. Természetesen a búza között konkoly is van. Ezek közé a szép, nemes szívvel megirt levelek közé egy-egy zsizsik is vegyül. Zsizsik. Ez nagyon jó szó rájuk. Mármint azokra, akik időt, fáradságot, sőt a költséget sem kimérve, névtelen levelek írására áldozzák idejüket. A legmulatságosabb Sherlock Holmes-téma. Olyan, mint azok a kockás rejtvények, melyeket felülről lefelé és balról jobbra kell megfejteni. Egy kis fejtöréssel végül minden egyes levél megfejtve, vagyis — aláírva fekszik az asztalomon. Ezek a levelek csak némelykor mulatságosak Általában véve ordinárék és sokszor bizony-bizony azon veszem észre magamat, hogy sajnálom azokat, akik írták. Milyen rossz lehet közönségesnek lenni. Nem tudok nagyobb büntetést elképzelni, mint hogy valakinek közönséges lelket adott Isten. De megint elkanyarodtam, mert megint nem erről akarok én beszélni, hanem arról, hogy a rádió estémet követő napon már megint kint eveztem benzines echésomon a Budapest—félegyházai út sáros tengerén. Félegyházán sem voltam még soha. Őszintén megvallom, hogy volt olyan pillanatom Félegyházán, mikor azt gondoltam, amit mi színészek szoktunk egyes esetekben mondogatni, hogy: Na, itt is kétszer voltam: először és utoljára. Az egri és gyöngyösi tündéresték után minden átmenet nélkül a mélységbe zuhantam. Azért zuhantam a mélységbe, mert szent hitem volt, hogy ha a magyar dal Egerben és Gyöngyösön ilyen lelkesedést váltott ki, hát mi lesz Félegyházán, teremtő Istenem! Kis-Félegyházán. A kunok között. Na majd ott mi lesz! Kiskunfélegyházán azonban nem érdeklődtek a régi magyar dalok iránt. Nem akartam elhinni és kerestem, kutattam, hogy ennek valahol, valami hibája van. Végül is kisült, hogy egy hatalmas agitáció indult meg az ötszázéves dal ellen. Az érzésem tényleg az volt, hogy kétszer voltam Félegyházán. Ez azonban az est folyamán teljesen megváltozott. Akik jelen voltak, azokban oly lelkes, intelligens, igaz magyarokat találtam és előadás után egy pár igazán kiváló emberrel volt szerencsém megismerkedni, hogy elhatározásunk Szilágyi Imrével megváltozott. Igenis, el fogunk menni az Ötszázéves Magyar Dal második részével is Félegyházára és meggyőződésem, hogy agitáció i ide, agitáció oda, minden rendes ember ott lesz és velünk egyen fog könnyezni, mikor azt énekelem: „Asztalos csinálj koporsót. Egy egész nemzetnek valóit. Vér betükkel, vér betűkkel írd rá ezzet: Itt nyugszik a, itt nyugszik a magyar nemzet!“ Hagyják ezt a szegény, árva magyar dalt küzködni a maga utján és ne akarják még nyomdafestékkel is kivégezni. Hiszen már alig lélegzik. Azonban mióta világ a világ, korúra mindig derű szokott következni. ..Naptól felbe távozó", mint egy régi dal mondja. .így foszlottak szét a felhők a félegyházai égről és mire Szentesre ért az echos, ragyogóan sütött a nap. Szép, édes tavaszi nap, mely a jövőbe néz. A szentesi este három félegyházai csalódást is helyreigazított volna. Érdekes, hogy amint beteszem a lábam egy váírosba, azonnal tudom, hogy milyen polgármestere van. De öt percen belül Az aszfaltról, meg a fák nyeséséről ... a tisztaságról, a gondozott gyepről , a levegő színéről — megtudom, hogy milyen a város polgármestere és hogy hogyan fogja üdvözölni és védelmezni az ötszázéves Magyar Dalt. Szentes városában egy nagyon értékes emberrel találkoztam. Lelkes, tisztalelkű magyar, ki na- Igyon népszerű ember Szentesen és kiállott beszédet mondani, hangulatot csinálni , sőt ő maga , olvasta fel a dalokat kísérő magyarázó szöveget. Erről a szentesi főjegyzőről és h. polgármesterről kiderült, hogy minden akadályokon keresztül véd és istápol egy muzsikus zsenit, névszerinti Lehota Lászlót. Ez a Lehota László tényleg egy fenomén Egy cigány, aki legnemesebb egyházi zenét ir. És olyan zenét, amihez én csak szagolni tudok. Fugákat. Megérteni nem tudom, csak megérezni. Lén jgol bennem a vágy, hogy a szentesi h. polgármes- t ternek segítő kezet nyújtsak abban, hogy ez a Lehota László a ..kontrapunktol" kitanulja. A másik közös ügyem vele: Barta János. Barta János a szentesi járásbiró fia volt, énekes akart lenni és olyan gyönyörű hangja volt, hogy — úgy hirlett akkorában — ki is volt már szó , medve a Tamási utódjául, Blaháné partneréül. Ebben való szerteletti örömében — sprnt az édesegy fajunknak régi szép szokása —, előre ivott a medve bőrére. De hogy ivott, az még nem lett volna olyan nagy baj, de az volt a tragédia, hogy hidegen itta a nedűt és a hangszálai meglazultak, meghűltek és — örökre elvesztette a gyönyörű lírai tenorhangját. Zongoratanításból tartotta fenn magát. Képzelt beteg lett, vagyonkája elfogyott és rongyos-szegényen halt meg és jeltelen sírban pihent a szentesi temetőben. Mielőtt meghalt, összes szerzeményeit, gyönyörű dalait felégette. Valami azonban mégis megmaradt. Megmaradt az a nóta, melyet a rádióban szoktam volt énekelni Szilágyi Imre kísérete mellett: „Sárgul a falevél, ha elfujja a szél, Ősszel én is egyszer igy hervadok majd el, így hervadok majd el. Kis madárkám, széllj el, Üzenetem vidd el Szállj el, kis madárka, idegen országba. Én már itt halok meg, Én csak itt halok meg, Elhagyott hazámban.“ Ez a dal végtelenül szép. Ezt nemcsak én mondom. Ezt bizonyítja az a száz és száz levél, melyet kaptam, hogy énekelném megint és küldeném el a kottáját és szövegét. Legközelebb megint el fogom énekelni és Szilágyi fogja muzsikálni a bécsi leadóban. Hallgassuk meg még egyszer ezt a nagyon szép, szivet-lelket felemelő dalt és azután majd kisütünk valamit a szentesi h. polgármesterrel, hogy hogyan és miként állítsunk keresztet egy porladó magyar szív elhagyott sírjára. A szentesi este nagyon szép volt. Zsúfolt színház, estélyi ruhák, smokingok és ünnepi hangulat. Mindenki ott volt. A főispán, az alispán, az elragadó kis alispánné és mindenki, aki valaki Szentesen. Ahogy lenéztem a színpadról, csak úgy lüktetett a szívem örömében, hogy Szentes ennyire megbecsüli a magyar dalt és annak fanatikus vándorait. Ha még mindezekhez hozzáteszem, hogy semmi néven nevezendő adó címén és a színházért sem egy fillért nem fizettünk, akkor lelkesedésem már-már olyan arányokat ölt, mely egyenlő egy szerelmi vallomással. A szentesi h. polgármestert Lakos Istvánnak hívják. Isten segítse meg Lakos Istvánt és gördítsen el útjából minden éles követ, mely nemes és szép munkájában, fanatikus hazafiságában akadályozhatná. (Folytatása szerdán.) Axatuer e.su sunromana es Walter Bruno- Monstra-hang varseny a Várad Sziiftáiban Kilenc szimfóniát irt Mahler Gusztáv, akárcsak: Beethoven Ez a megegyező szám csábítana az egybevetésre De míg a beethoveni életműteljes egészében szemünk előtt van. ..közkincse“ a zenét élvező emberiségnek, addig Mahlert a közönség — legalább is a magyar — csak töredékesen ismeri. A Mahler-kultusz egyébként még Németországban is egyes kiváló karmesterek propagandájára szorul. Ezek közt kétségtelenül a leghivatottabb Walter Bruno, Mahler közvetlen tanítványa, zenekar- és operavezetői művészetének örököse. Ilyen százszázalékos hívőként vállalkozott. Walter arra az érdekes feladatra hogy Budapesten föltámassza Mahler első szimfóniáját. Ennek a műnek valamikor, negyven esztendővel ezelőtt épp itt volt az első bemutatója, mégpedig a szerző személyes vezényletével. Azóta nálunk mindmáig nem ért meg újabb előadást. Magunkat a kilencvenes évek elejére képzelve, nem csodálhatjuk, hogy ez a szimfónia akkor nem tetszett, sőt ,visszatetszett. Ma már művészi eltökélés eredményének, originális képzelet keserűen vidám megnyilatkozásának érezzük a zenei torzképek e grandiózus sorozatát Így elfogadjuk és érdeklődve figyeljük, hogyan tombolja ki magát benne egy geniális koponya teremtő nihilizmusa. Hol tréfál Mahler és hol beszél komolyan ebben a szimfóniában? — nem könnyű eldönteni. Az első rész gyönyörű természeti víziója talán még primer vallomás: erdő zsong, tó csillámlik, kakuk flóráz s a természet idilljét végtelen távlatba vetítő poéta még e hajlatszó vadásztársaágot is megbocsátó iróniával veszi tudomásul. De a többi három tétel: karikatúrák kaleidoszkópja. Vonzó és taszító elemek kegyetlen és kegyeletlen vállalkozása az egész műi végeredményben talán önkéntelen lelki önarcképe a fiatal Mahlernek. Mesteri kézzel tárta elénk Walter Brúnó, akinek meggyőző szuggesztivitása ma igazi művészi tettet váltott ki filharmonikus zenekarunkból és igazi művészi élménnyel gazdagította a hallgatóságot. Nemcsak a Mahler-szimfónia tolmácsolásával állott a feladat abszolút magaslatán, hanem akkor is, amikor a 111 Leonóra-nyitányban Beethovent kellett, megszólaltatnia. Remekelt a Mendelssohn hegedűverseny kíséretével is, akaratlanul elhomályosítva a magánhangszer virtuózát, Bulakovics Zlotkót. Pedig a nálunk eddig ismeretlen délszláv művész igen jó hegedűs,meleg, érzéki tónusa, csak a felső fekvésben válik metszően élessé. Talán nagyobb sikere is lett volna, ha történetesen nem ugyanezen a helyen bűvölte volna el nagyjából ugyanezt a publikumot két héttel ezelőtt Milstein . . . Lányi Viktor. * Vendégszereplés az Operaházban. A tenoristák az operavilágban kihalófélben vannak. Egész sajátos jelenség, hogy ez a hangszín és minőség mind ritkább lesz és hogy a német színházak csak a legnagyobb áldozattal avagy megfelelő elnézéssel tudják fentartani műsorukat. És most az a meglepetés ért bennünket, hogy egy hőstenor, mégpedig egy magyar, jelentkezik az Operaházban, vendégül Az illető Szórád Ferenc, aki jelenleg a szegedi színház tagja. Szóróid nem új ember együttesünkben. Két évvel ezelőtt, mikor tanulmányait a Nemzeti Zenedében befejezte, rövid ideig tagja volt az Operaháznak, de nem vált be. Az egyévi szegedi működés nagy hasznára volt a fiatal művésznek. Vasárnap a ..Hegyek alján“ Pedroját énekelte és teljesítménye a közönség őszinte elismerésével találkozott. Szóród hangja a középfekvésben kissé színtelen és erőtlen, de a tulajdonképeni tenorfekvés érces és fényes és így a szerep jellemző részét kitűnően tudta érvényesíteni. Nagyszerűen tudta a szerep naturalisztikus lényét játékban és akcentuációban kifejezésre hozni, de éppen ez az előny gondolkodóba ejti a hallgatót, vájjon Szárad egy tisztán énekesszerepnek ipoly sikerrel meg tudna-e felelni. Ezért ajánlatos lenne — noha vasárnap határozott sikere volt — a fiatal művészt még egy másik szerepben is felléptetni. (Dr. Diósy Béla.) * A berettyóujfalusi tűzoltótestület jól sikerült művészestélyt rendezett a szertárak javára. Felléptek Komlóssy Emma és Papp Jancsi magyar dalokkal, Ciráki Marosa sanzonokkal, Vargha Tihamér mint konferanszié és színész az estélynek főszereplője volt. A zongorakiséretet Padi Manci látta el. 11 A NŐI KALAP az Ön egyéniségét fejezte ki . . . az elegancia nálunk az olcsósággal párosul FÜLEDHANN VI. kerület, Király utca 8. szám. (Udvarban).